Erdélyi Gyopár
Az Erdélyi Gyopár a természetjárással, honismerettel és környezetvédelemmel foglalkozó nagy múltú, 1891-ben alapított Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) folyóirata, az 1891 és 1947 között megjelent Erdély utóda. Mint ilyen, az Erdélyi Gyopár egyike az erdélyi magyarság leghosszabb ideje megjelenő folyóiratainak. Jelen pillanatban is az egyetlen magyar nyelvű, a fentebb említett témaköröket érintő, 1991 óta rendszeresen megjelenő kiadvány Erdélyben. Évente 6-szor, minden második hónap 1-jén jelenik meg Kolozsváron, színes borítóval, 44 oldalban (38 fekete-fehér és 6 színes).
Az EKE 2011-ben ünnepelt 120 éves évfordulója tiszteletére az Erdélyi Gyopár is új köntösbe bújt: újszerűbb, merészebb lett a 2003-tól megszokott borító, de módosult a belső is. Sokkal nagyobb gondot sikerült fordítani az EKE-osztályok híreire, ugyanakkor a régiek mellett (Környezetvédelem, Honismeret, Historikum, Nyelvápolás, Madárvilág, Hobbi-oldal) új rovatok jelentek meg, ilyenek pl. a Turistaegyesületek a nagyvilágból, a Barlangjáró, a Csillagászat, a Vízi világ és a Gombák, a GPS-ábécé, valamint az Elsősegély. A nem egyesületi tag olvasók felé való nyitás egyik példája a térkép, mellyel a belföldi túraleírások legérdekesebbjét sikerült még vonzóbbá tenni. A lap terjesztése Erdélyben az EKE 16 tagszervezetének tagjai körében történik, de pár városban szabadárusításban is forgalmazzuk. Megemlítendő, hogy az Erdélyi Gyopár nem csak az EKE sajtóorgánuma, hanem több erdélyi – természet- vagy műemlékvédelemmel foglalkozó – magyar civil szervezet közlésre szánt írásait is tartalmazza.
Pár éve a folyóiratnak saját honlapja is van (www.erdelyigyopar.ro), itt olvashatjuk a már megjelent lapszámokat, egy szám késéssel. E honlap külön érdekessége, hogy közli az Erdélyi Gyopár elődje, az 1892–1946 között megjelent Erdély digitalizált lapszámait. Az Erdélyi Gyopár célja, hogy ne csak az EKE-tagok, hanem más erdélyi magyar természetjárók körében is ismertté és közkedveltté váljon.
A folyóirat támogatói: Palladium, Bethlen Gábor Alap, Nemzeti Kulturális Alap, Communitas Alapítvány, Kolozsvári Polgármesteri Hivatal. Megrendelhető belföldön postai átutalással: Societatea Carpatina Ardeleana, O.P. 1, C.P. 41, 400750 Cluj Napoca (kérjük odaírni: Erdélyi Gyopár előfizetés, pontos név és cím). Előfizetési díj egy évre 35 lej. Magyarországon a Kornétás Kiadónál, 1138 Budapest, Népfürdő u. 15/d, tel. 359-1964, 359-6461. Előfizetési díj egy évre 2820 Ft.


